Verjünk rá a gyerek seggére, ha…

…nem azt teszi, amit mi akarunk –
avagy mitől lesz jó szülő egy szülő?

(Szösszenet olyan embereknek, akiknek mások vezetése a feladata.)

Tedd ezt!
Tedd azt!
Ezt ne!
Azt se!
Ülj így!
Állj oda!
Ne feleselj!

Van jó pár olyan gyakran ismételt mondat, amit a gyereknek rendszeresen elmondanak a szülők… amit a gyerek rendszerint másként tesz. Vagy ha nem is rendszeresen, de egyszer, vagy kétszer tuti áthág. Mi lesz a következménye mindennek?
Attól függ ugye, hogy mekkora ez az áthágás, milyen gyakran fordul elő ugyanez, vagy más áthágás, na és függ a szülő aktuális állapotától.

Fáradtan egy sportoló sem képes olyan teljesítmény leadására, mint kipihenten.
A szétszórtság, a frusztráció sem előnyös a gyerek helyzetére nézve.
A levertség sem.

Oké, de honnan jön hát a fáradtság, a frusztráció, a levertség, a szétszórtság, és minden olyan állapot, ami közel sem nevezhető ideálisnak egy szülő esetén?

Mert mi is egy szülő?

Ő a gyermek vezetője.
A szülő feladata (akarom mondani felelőssége), hogy a gyerek mit tanul meg.
Ezek lehetnek készségek épp úgy, mint szokások, gondolati sémák, szófordulatok, kapcsolati rendszerek.
A szülő feladata (vagyis felelőssége) az is, hogy beszéljen arról a gyereknek, hogy miképp érdemes más emberekkel bánni, viselkedni. Persze beszélhet a szülő erről, no meg bármiről, a gyerek a látott mintából jobban, gyorsabban, könnyebben és tartósabban tanul.

Tehát azt teszi, amit lát.
Ha nem is 100%-ig.
De adaptál.

Ha látja, hogy az egyik szülő a másiknak ingerülten válaszol (bármiért is, bármikor), ez a gyereknél megjelenhet egy adott feladat elvégzése közben, amikor egy hasonlóan kényes, kínos, vagy fontos helyzetben a gyerek válik ingerültté.
Akár törhet-zúzhat is.
Vagy fordítva.
A szülő viselkedett egy helyzetben, másik szülőtől, vagy másik embertől függetlenül így, vagy úgy, és a gyerek ezt egy másik emberrel való kapcsolatára ülteti át.

A szülő feladata (vagy mije is?), hogy a célok jelentőségéről beszéljen a gyerekének.
Na meg, hogy az önbizalmát növelje, ápolja, és segítsen neki abban, hogy az önbizalmát majdan ő is tudja építeni, szilárdan tartani.

(És itt most nem mennék bele abba, hogy a kivagyiság, és a fennhangon üvöltő, nagyszájúság önbizalom-e vagy sem. Annyival lezárom, hogy nem.)

A szülő feladata (khm…), hogy a gyermeket a környezetére figyelmes, odaadó, óvó, jobbító emberré nevelje, vagy legalábbis instrukciókat adjon erre vonatkozóan.
Megemlíthetek olyan szavakat is, mint ökológia, vagy szimbiózis, összhang, de mondhatom azt is, hogy harmónia… és még sok mást is.

Mindezt viszont ha nem látja, vagy nem tapasztalja rendszeresen a szülőtől, akkor mit fog tanulni a gyerek?

Hááát azt, amit rendszeresen lát!

Azt mondjuk, hogy milyen nagy szemétség, amit a média csinál az emberekkel, hogy élő robotot tesz szegény kiszolgáltatott emberekből.
Na meg a reklámok!
Fanatizálják az embereket.
Ki mit néz? Mit hagy nézni a gyermekének, illetve mi mindenre tanítja?
A szülő az egyik legnagyobb hipnotizőr, csak még ő sem tudja, hiszen hipnózisban teszi ezt, mert hát őt is hipnotizálta a felette lévő
nemzedék, a szülei, nagyszülei.
Meg persze a média, meg a környezet.

Na de hát akkor: mi is a szülő feladata?
Felelőssége?
Mondhatnám (kérdezhetném) azt: kötelessége?

Olyan környezetet és tanulópályát biztosítani gyermekének, melyben megtanulhatja, hogyan legyen összhangban önmagával, na és a környezetével. Hogy cselekvőképes, aktív felnőtt válhasson belőle, célokkal rendelkező, céljaiért döntéseket hozó, őszinte, nyílt és határozott felnőtt.

Erre az egyetlen, vagy legalábbis
legjobb
példa: a példamutatás.
Vagyis mindaz, amit a szülőtől lát, hall, tapasztal a gyerek.

És…

az üzleti életben ki a szülő és ki a gyerek?
Szülő a vezető!
Gyerek a cég, és a benne résztvevő emberek.

És mi a szülő feladata,
akarom mondani
a vezető felelőssége?

Hogy a gyereke, azaz a cége és a benne résztvevő emberek jól prosperáljanak.
Mondhatnám azt is, hogy kiválóan, de ha már jól működik ez, az már – szerintem – fényévekkel előrerepítené a mai világot. Előre egy jobb, egymáshoz szorosabb és legfőképp őszintébb kapcsolatot ápoló emberiség felé.

Min bukhat el sok szülő, sok vezető?
Nem tudja mit tesz, vagy nem tudatosan teszi azt, amit tesz.
Amit tesz nem feltétlenül egy cél érdekében teszi, vagy ha igen, nem feltétlenül tud ezen cél létezéséről.
(Hogy ez alatt mit értek, itt és most nem fejtem ki, majd máskor.)
Persze sok más ok is van.
Mert hát miért ne lenne.
Ez csak néhány szemcse, apró részlet a nagy képből.

Viszont ha, bármit is tanítottál
– tudatosan vagy épp nem tudatosan –
a gyerekednek, munkatársadnak, alkalmazottadnak,
de sikerült kiépítened (létrehoznod, megteremtened) kettőtök között a bizalmat, és ezt hosszútávon fenn is tudod tartani, akkor amint te egyre jobbá, tapasztaltabbá (okosabbá, tudatosabbá…) válsz, követni fog.
Miért ne tenné?
Hiszen bízik benned.

Ugyanakkor, ha a bizalmat nem sikerült létrehoznod, vagy fenntartanod, akkor el fog tőled pártolni.
Ha a bizalom (szinte) teljesen lerombolódott, vagy még a szikrája sem épült ki, akkor olyan gyorsan áll tova, hogy még a nyomát sem találod. Sem a gyerekednek, sem az üzleti partnerednek, munkatársadnak.

Te milyen példát mutatsz a környezetedben lévőknek, gyerekednek, munkatársaidnak, partnereidnek?

---

[fblike]