Érdekes tapasztalat, amit pucéran futva fedeztem fel

Avagy hogyan lehet kevesebb, mint 6 hónapos
felkészüléssel 1 óra 20 perc alatt futni a félmaratont?

Sokat gondolkodtam azon, hogy is kezdjem ezt a sztorit, mert hát több oldalról is megközelíthetném. Egyszer ugye ott van az a tény, hogy több, mint 20 éve kezdtem versenyszerűen futni. Aztán meg az is, hogy az elmúlt 10 évben egyetlen egyszer sem futottam végig egy évet, nem végeztem rendes és rendszeres edzésmunkát. Persze kezdhetném a sporteszközök felől is, hiszen azoknak is kiemelt jelentősége van, akárcsak annak, mi van a fejünkben.

Ez mind-mind fontos és ezekre ki is fogok térni – ha nem is ma, az elkövetkező napokban, hetekben mindenképp. Ahonnan mégis belekezdek, az nem a teljes történet eleje, hanem inkább a közepe. Vagy valami ahhoz hasonló. Szorosan kapcsolódik Szekszárdhoz, mint oly sok szép, meg jó dolog az életemben: szép lányok, finom borok, dimbes-dombos táj, futás, család, barátok, edzőtársak. Na meg a Borvidék Félmaraton, amit idén már negyedik alkalommal rendeztek meg.

Tavaly karácsony előtt nem sokkal elhatároztam – persze akkor még elég bátortalanul -, hogy teljesítem az ország egyik, ha nem a legkeményebb félmaratoni versenyét, Szekszárdon. Be is neveztem. De aztán ilyen, meg olyan indokokkal fűszerezve a novemberi, decemberi edzéseket az új évben nem követte egy sem. Pedig a ez a két hónap sem volt valami nagy szám: a szükséges 500 km helyett 62 km-t futottam összesen (két hónap alatt). De aztán se januárban, se februárban, de még márciusban sem futottam semmit. Áprilisban, amolyan mentőakcióként elkezdtem bringázni: alkalmanként 30 km-t, 3-4 héten keresztül. De nem minden nap. Így készültem az igencsak komoly kihívást jelentő versenyre: komolytalanul!

A verseny hetében még az is megfordult a fejemben, hogy mégsem utazok 150 km-t azért, hogy lefussak 24 km-t (idén picit hosszabbra sikerült a táv a hivatalos félmaratonnál). Aztán mégis csak mentem, és elindultam.

És mi lett belőle?

A 23,8 km-es versenytávot olyan átlagtempóval teljesítettem, amivel korábban a könnyű edzések pihenő részét futottam. A lassú tempó ellenére majd kiköptem a tüdőmet, pedig még sétára is adtam a fejem (lábam). Százhuszonnegyedikként értem célba 2 óra 9 perc 55 mp-es idővel (ami egy egészen jó maratoni időnek számítana, de ez  több, mint 18 km-rel rövidebb táv volt).

Ez volt májusban.

Most, négy hónappal és 10 nappal a Borvidék Félmaraton után, elindultam a BB24-en, ami bár könnyebb terep, ettől függetlenül semmiképp sem nevezném sík pályának, főleg ha visszagondolok a mőcsényi 12%-os emelkedőre. A táv pedig ugyanaz: 23,8 km. És természetesen újra Szekszárd, ill. annak közelségének köszönhető, hogy ezt a versenyt választottam.

Tehát a táv ugyanaz, a terep egy picit könnyebb, viszont az eredmény teljesen más: hatodikként értem be a célba 1 óra 34 perc 4 mp-es idővel, ami több, mint 35 perccel jobb, mint tavasszal, ami olyan, mint ha 8 km-es előnnyel értem volna be a célba – önmagamhoz képest.

Mi történt az elmúlt kicsit több, mint négy hónap alatt?

Az is fontos, persze, hogy fontos, hogy mi történt az elmúlt hetekben, hónapokban a felkészülés közben, de az igazán lényeges nem ez. Sokkal lényegesebb kérdés az, hogy mi történt május 11-én, miután életem leggyengébb versenyeredményével célba érkeztem? És a válasz: hoztam egy döntést. De nem ám olyan fogadalmacska szerűt, mint amilyet sokat tesznek újévkor.

Nem, ez valódi döntés volt.

Tudod, mi a különbség a valódi és a színlelt döntés között? Egyszerűen csak az, hogy a valódit tettek követik, míg a másikat nem.
Elkezdtem edzeni. Edzéstervet készítettem a kitűzött célokhoz. A májusi eredményhez mérten elég bátor célokat. Most négy hónappal később azt mondom, szolid célok voltak, amiken már most faragtam (erről a végén még írok).

Vagyis lényeges volt a döntés, a kitűzött cél, majd az ezt követő tettek sorozata (hiszen a legcsodásabb cél, és a legjobb terv sem ér semmit, ha nem követik cselekedetek), ill.  az eszközök. Igen, ezek is sokat segítettek nekem abban, hogy hónapokkal előbb elérhessem azt az eredményt, amit csak jövőre vártam el magamtól.

Májusban, és még utána is 3 hónapig egy általam nagyon kedvelt márkájú cipőben futottam. Versenyen is, edzésen is. És talán sosem cserélem le, ha nem történik valami érdekes. Különleges. Képzeld: kiszakadt a cipőm.

Na nem nagyon. Simán lehetett még benne futni, de azért megkérdeztem a forgalmazótól, mit lehet, ill. mit érdemes tenni. Három lehetőséget említett nekem:

1. használjam, míg le nem esik a lábamról (alapból ezt választottam volna)
2. csináltassam meg (stoppolás)
3. mivel 6 hónapnál régebben vettem, nem érvényesíthetem rá közvetlenül a garanciát, hanem el kell vinni bevizsgáltatni, és ha ott az lesz z eredmény, hogy jogos a kérelmem, miszerint termékhiba miatt szakadt ki, akkor ezzel a szakvéleménnyel elmehetek (nem, nem a sóhivatalba) a forgalmazóhoz, ahol vagy levásárolhatom a cipő összegét, vagy kicserélik a cipőt, vagy visszaadják a vásárlás összegét.

Én leginkább az elsőre pályáztam, vagy max. a másodikra. De többekel beszélgetve aztán mégis az lett belőle, hogy elvittem bevizsgáltatni a cipőt és*…

Fuss pucéran!

Mielőtt azonban elvittem volna, kezembe akadt egy könyv. Véletlenül?
Nem hinném!
Sőt, igazából direkt. Megszereztem, de akkor még nem is sejtettem, hová fog eljuttatni (még most sem tudom pontosan, hol van a  végállomás). Olvasás közben egyre inkább felerősödött bennem az érdeklődés a mezítlábas (pucér), illetve a természetközeli, vagy minimál stílusú futás iránt. Beszélgettem olyan emberekkel, akik így futnak, vagy legalább hallottak már olyan emberről, aki látott már valakit, aki így fut. Csomó infót beszereztem. De még mindig nem tudtam, milyen is lehet ez valójában: a gyakorlatban. Azt viszont tudtam, hogy ha elviszem a cipőmet bevizsgáltatni, akkor egy darabig nem lesz miben edzenem, ezt pedig másfél hónappal a verseny előtt nem engedhettem meg magamnak.

Egyszerűen nem akartam kihagyni napokat, heteket, ezért gondolkodtam, miben is futhatnék addig, míg a cipőmet kivizsgálják, s találtam egy régi sportcipőt, amit csak utcára használtam. Amolyan divat-sportcipő, egyáltalán nem futásra lett tervezve – szerintem. De mivel vékony talpú, elől semmi csillapítás, és a sarok résznél sem sok, fejembe vettem, hogy kipróbálom a könyvben is említett stílust.

Persze először csak az erdőben mertem ebben a cipőben futni, mondván, az erdei talajon még mindig kevesebb kárt teszek a lábamban, mint ha egyből a kemény aszfalton verném szét a lábam egy ilyen csillapítás nélküli cipőben. De a legmeglepőbb az volt, hogy egy cseppet sem volt gond így futni, azaz nem sarokra érkezve, hanem lábelőre.

Első három nap csak 5-6 km-t, majd a negyediken tizenhetet. Se a térdemnek, se a derekamnak semmi baja nem volt. Viszont a vádlimban olyan izomlázat éreztem, amit már jó ideje nem. Aztán egyik edzés követte a másikat, egyre több tapasztalat és további információ gyűjtés után eljutottam egy angyalföldi szaküzletbe, ahol kifejezetten ilyen futóstílusú (természetközeli) cipőket lehet kapni. Felpróbáltam párat, és meglepődve tapasztaltam már ott – a folyosón rohangálva, tesztelve a cipőket -, hogy a vékony talpú divatcipőm és ezek között micsoda óriási különbség van, hiszen nem csak az a lényeg, hogy vékony legyen a cipő talpa, hanem hajlékony. Mozogjon együtt a lábbal.

Hat-nyolc cipőt tesztelve, kiválasztottam egy igen vékony talpvastagsású**, 155 grammot nyomó, ultrakönnyű cipőt. Versenyre jó lesz – gondoltam. Persze a nagy bevetés előtt elvittem pár körre, s mivel aszfaltos burkolatú versenyre készültem, a felkészülés utolsó szakaszában már csak aszfalton és ebben az inov 8 Road-X 155***-ös cipőben edzettem.

Az első edzést ebben a cipőben úgy vártam, mint ahogyan egy kisgyerek várja, hogy Szenteste kicsomagolhassa a karácsonyi ajándékokat. Hajnalba fel is ébredtem, és hallottam, hogy nem csak kicsit csöpög, hanem ömlik az eső. Na, akkor ma mégsem tesztelem ezt a cipőt – majd száraz időben vetem be először. Visszaaludtam, majd kb. másfél órával később, fél hatkor megszólalt az ébresztő, kinéztem az udvarra, és örömmel láttam, hogy nem esik, és az úton sem állnak az óriási pocsolyák, szóval irány tesztelni, irány edzeni.

Könnyű 10 km-es futást terveztem, tényleg lassú tempóval, aztán az elképzelt 50 perc helyett 47 lett belőle. Mindenesetre jól éreztem magam, még az aszfalton is, szinte pucér-talpon futva.

Milyen érzés lemaradni a rajtról?

Nem akarom itt részletezni az ezt követő futásaimat, majd egy másik bejegyzésben úgyis írok az elvégzett edzésmunkáról. Viszont elérkezett a nagy megmérettetés napja, a BB24, amikor kiderül, milyen volt a felkészülés és mennyire sikerült összehangolódnom az új cipővel, és biztosan jó ötlet volt-e a 20 évnyi futóstílust felváltani.

Tervek szerint délelőtt 10-kor dördül el a rajtpisztoly, ezért azt terveztem, hogy 9-re odaérkezem, és akkor lesz időm átvenni a rajtszámot, el tudok menni bemelegíteni, frissíteni, ráhangolódni a versenyre. De fuvarosom elaludt, és 9 óra 5 perckor mondta, hogy 10 perc múlva a ház előtt lesz, menjek oda, és már indulhatunk is. Negyed tízkor ott is voltam, a kocsi sehol. Eltelik egy perc, kettő, három, és csak ekkor gördült be az autó, és már indultunk is, hogy odaérkezzünk a rajtig. Szerencsére nem volt forgalmas az út, így 9 óra 50-kor sikerült kiszállnom a kocsiból a verseny helyszínén. Rajtszámátvétel és átöltözés még belefért, na meg két-háromszáz méternyi kocogás. És rajt!

Bemelegítés nélkül, egy rövid lejtő után kb. másfél km-es emelkedő következett. Könnyen ment. Meglepően jól haladtunk, ráadásul lényegesen jobb tempóban, mint amit terveztem.

• 5 km – 19:49
• 10 km – 39:44 (19:55-ös 5 km)
• 15 km – 58:26 (18:42-es 5 km)
• 20 km – 1:19:17 (20:51-es 5 km)
• félmaraton – 1:23:21
• 23,8 km – 1:34:04

Bár a végére kezdett fogyni az erőm, és hiányozott a kemény és komoly téli alapozás, mégis arra jöttem rá, ha komolyan veszed a célodat, vagyis ha rendszeresen teszel érte, akkor önmagadat is meg fogod lepni, milyen teljesítményre vagy képes. Így jártam én is, hiszen 1 óra 40 perces időt terveztem, ehhez képest 6 perccel előbb célba érkeztem, ráadásul a hatodik helyen – ott ahol a májusi Borvidék Félmaraton győztese harmadik lett.

Ebben nem mondom, hogy csak a cipőnek volt kiemelkedő szerepe, mert folyamatos edzésmunka nélkül nincs az a cipő, ami segít egy kemény terepen. Ugyanakkor cipővásárláskor azt mondta Guttmann Zoltán, hogy a futóidőben mínusz 2 percet fog jelenteni ez a cipő. Nem különösebben tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, sőt, gondoltam, hogy ez amolyan jó kis marketing duma. A verseny után már tudom, hogy ennél jóval többről szól ez. Meggyőződésből mondta.

Most már én is… és ma már tudom azt is, hogy ezt a cipőt nem csak versenyen, hanem edzéseken is használom, hiszen már inkább vagyok „pucérfutó”, mintsem „sarokfutó”, és újabb cél teljesítésén munkálkodom…

Legyen 1 óra 20 percen belül a félmaraton!

Van még pár hét a következő versenyemig. Október 23-án a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton zárónapján futok egy félmaratont, amit merész célként 1 óra 20 percen belüli eredménnyel kívánom teljesíteni (pedig ezt az időt csak a jövő év tavaszára tűztem ki magam elé). De addig még a cipővel is szeretnék még jobban összeforrni, és több hosszú futáson kívánok túl lenni, hogy bebizonyítsam, hogy igen is lehetséges kevesebb, mint féléves felkészüléssel megdöbbentően nagy fejlődést is elérni.

Hamarosan jelentkezem még futással kapcsolatos hírekkel, cikkekkel, tippekkel, interjúkkal, s addig is kövesd a RunningTime Hungary facebook oldalát, ami kifejezetten futásról szól, és ha kedved támad edzeni, vagy netán kipróbálnád te is a pucérfutást egy inov 8 (ejtesd: inovéjt) cipőben, keresd fel a multiNavigatort.hu-t.

Ha pedig tetszik ez a beszámoló, de akkor is ha ellenvetésed van bármivel kapcsolatban, nyugodtan mondd el a véleményed a „Hozzászólás”-ban.

---

* A cipőt elvittem bevizsgáltatni, meg is kaptam a jogos szakvéleményt, s mivel csak egy ugyanilyen cipőre tudtam volna beváltani, a pénzt visszakérve, beszereztem egy inov 8 minimal stílusú futócipőt.
** A cipő talpvastagsága 4-7 mm, 3 mm-es sarokemeléssel.
*** A cipő beszerezhető itt: multiNavigator.hu

---