Épp egy remek könyvet olvasok, és úgy gondolom, nem ez az utolsó bejegyzés, amit ennek a könyvnek, ill. az általa bennem életre kelő gondolatok kapcsán írok. A könyvet érdemes elolvasni, de vannak benne olyan mondatok, gondolatok, melyekre szeretnék plusz figyelmet irányítani.

A mai mondat, ami szemet szúrt nekem:

Ha tudod, mivé szeretnél válni, azzá is fogsz válni.

azza-valsz-amire-gondolsz-01Mint ahogyan sokan tudják azt is, hogy mozogni, sportolni érdemes, és egészségesen táplálkozni is, mégis legtöbben egészségtelenül, mozgáshiányosan és túlsúlyokkal küszködve élik az életüket, így önmagában az, hogy valaki tudja, mivé szeretne válni, még igen kevés.

Ha most kiszaladnék az utcára, és találomra megkérdeznék 50-60 embert, vagy akár százat is, tuti, hogy sokan elmondanák, hogy milyen emberek szeretnének lenni, és elmondanák azt is, milyen autót, házat, ruhát szeretnének… de biztos vagyok benne, hogy ha ugyanezt az 50-60-100 embert 5-6 év múlva újra megkérdezném, hogy mindabból, amit mondtak, mi valósult meg, gyanítom, hogy csak a töredékük (talán 2-3%-uk, azaz mindössze 2-3 ember) nyilatkozna pozitívan.

A másik mondat a könyvben, ami épp ezt a fenti mondatot előzi meg (a 25. oldalon):

Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk.

Ezt a mondatot, ill. ennek egy rövidebb változatát még 1993-ban hallottam. Az a mondat így hangzott: “Azzá válunk, amire gondolunk.” Ezt a mondatot is Earl Nightingale-nek tulajdonították akkor is.

Érzed a két mondat közötti – nem kicsi – különbséget?
Az “azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk” mondat annyival mond többet, hogy figyelembe veszi, hogy a gondolataink egyszer erre, máskor meg arra irányulnak. Hol a vágyaink uralják, hol a félelmeink. Hol tudatosak, hol meg kevésbé azok… és amire legtöbbet gondolsz, az lesz a nyerő. Legalábbis ezen mondat szerint.

DE…

ezt felülírja az intenzitás is. Mármint az, hogy milyen intenzitással gondolsz rá, azaz mennyire tartod elérhetőnek azt, hogy pl. többet keress, ott és azokkal élj, ahol és akikkel szeretnél, olyan munkád, jövedelem-forrásod, vállalkozásod legyen, amilyet szeretnél, olyan sporteredményeket érj el, ami számodra fontos.

Vagyis…

rendkívül fontos az is, hogy mennyire vagy benne ezekben a gondolatokban, mennyire tüzel fel, mennyire inspirál, mennyire késztet cselekvésre. Tehát nem csak az számít, mire és mennyiszer gondolsz, hanem az is, miképp gondolsz arra a valamire.

Hamarosan folytatom, de addig is, kérlek, kattints ide és mondd el a véleményed te is!


A könyv címe: A legnagyobb felfedezés
A könyv szerzője: Earl Nightingale
A könyv kiadója: pongorkiado.hu


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg barátaiddal!
Tudod, mi az, ami nélkül zátonyra futhat nem csak a vállalkozásod, a kapcsolataid, de az egész ÉLETED is?Nézz Utána Te Is!