Ki ez a Klopfer Csaba?

klopfer-csaba“Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem…” – ez éppen úgy igaz rám is, mint Babits Mihályra. De itt most nem különösebben részletezném ezt. A lényeg: aktívan 2003 óta foglalkozom kommunikációval, marketinggel, marketingrendszerek és értékesítési folyamatok tervezésével, kivitelezésével. Jelenleg a SPORTLABOR* kommunikációs igazgatójaként a cég külső és belső kommunikációjáért felelek, valamint termékfejlesztéssel, inspirációval, coachinggal és szakmai támogatással segítem az edzők és a sportolók munkáját, hogy céljaikat megvalósíthassák.

Emellett pedig számos projektben veszek részt aktívan. A két legjelentősebb a “39 nap“és a “Csodálatos Vagy!“.

Alapok

klopfer-csaba-hosszutavfutoNégy éves korom óta sportolok. Sok mindent kipróbáltam, mire rátaláltam arra, ami a legközelebb áll hozzám, és ez a hosszútávfutás. Ennek már több, mint 23 éve.

A sporttal karöltve, abból kiindulva, kb. 19 éve kutatom – hol passzívabban, hol aktívabban – a kiemelkedő teljesítmények mögött meghúzódó alapelveket, támogató és korlátozó információkat, valamint a képességfejlesztés stratégiáit és az önbizalom építés lehetőségeit. Kezdetben kifejezetten a sport, majd az üzleti élet és az emberi kapcsolatok álltak munkám középpontjában. Aztán rájöttem, hogy mindegyik hátterében a kommunikáció áll…

Kommunikáció: több, mint gondolnád

Amikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, és azt mondom, hogy kommunikációval, akkor két arckifejezést tapasztalok.

  1. Az egyikről az olvasható le, hogy “oké, tudom, mi ez”, majd egy halvány mosoly felvillan, és az illető nem kérdez semmi egyebet. Aztán később kiderül, hogy valami himihumi munkát képzelt el számomra.
  2. A másik arckifejezésből pedig egyből látszik: nem ment át, hogy ez mi is az, amivel foglalkozom. És ez jó.
    Visszakérdez: “oké, de mit is csinálsz pontosan”. Ezzel már lehet kezdeni valamit. Tovább lehet fűzni a bemutatkozás szálát. Elindul egy kétirányú kommunikáció.

Kommunikáció. Ez több, mint amire első pillanatban gondolni lehet. Jelent külső és belső, azaz interperszonális és intraperszonális kommunikációt. Vagyis kommunikáció más emberekkel, és kommunikáció önmagunkkal. A munkám e kettő mentén halad.

Sikereink egyrészt attól függnek, milyen kapcsolatokat alakítunk ki más emberekkel, csoportokkal. Fontos a kapcsolatok minősége, intenzitása, és a kommunikáció gyakorisága. Lehet felszínes vagy mély, lehet labilis vagy stabil, hazug, őszinte, bizalmon alapuló.
Másrészt pedig attól is függnek az életben elért eredményeink, hogy mi magunk hogyan kommunikálunk önmagunkkal. Ez persze legtöbb esetben nem kimondott szavakkal történő kommunikációt jelent. Ezek gondolatok, vélemények, cselekedetek, melyek bizonyos %-a tudatos, másik – sokszor talán nagyobbik – hányada pedig nem-tudatos (átvett, benevelt, átélt, ugyanakkor már rég elavult, már nem minket szolgálók).

Egy cég, ha szeretné értékesíteni termékeit, mit csinál? Kommunikál. Kinek? Jó esetben csakis a célközönségének. Már ha tudja, hogy kik is tartoznak ebbe.
Mit tesz egy sportoló, ha jobb eredményeket szeretne elérni? Kommunikál. Kivel? Edzőjével. Hogy mit, mikor és hogyan csináljon. Na meg önmagával is. Ő az, aki reggel marasztalni fogja, hogy szunyókáljon még, mert kint úgyis nagyon hideg van, de ő lesz az is, aki ha kell, “seggbe rúgja” (vagy más módon ösztönzi) saját magát, hogy megtegye, ami az elvárt eredményekhez, a kitűzött célokhoz szükséges.

És hogy mit teszek én?

Klopfer Csaba, a 39nap.hu ötletgazdája

Klopfer Csaba,
a 39nap.hu ötletgazdája

Saját magunkkal folytatott kommunikáció befolyással van többek között az önbizalmunkra, ez pedig hatással van produktivitásunkra: sportteljesítményünkre, emberi viszonyainkra, egészségi állapotunkra, de még anyagi helyzetünkre is. Személyes konzultációkon (nevezhetjük ezt coaching folyamatnak is), vagy tréningeken segítek olyan felismeréseket okozni, melyek hatására az adott személy rádöbben, mivel és hogyan korlátozza önmagát, valamint ráébred önmaga értékes mivoltára, vagyis még egyszerűbben fogalmazva elősegítem a képességfejlesztést és önbizalom építést – önmaga számára.
Megjegyzés: nem én építem, csak elősegítem a folyamatot, melyben mindenki saját magát “teszi tisztába”, és így egyre nagyobb felelősséget vállal és gyakorol saját élete alakulása felett.
Még egyszerűbben fogalmazva: segítek felnőtté válni, hogy mentesülni lehessen az oviban szokásos, “Pistike volt!” egymásra mutogatástól.

Ugyanakkor az emberek közötti viszonyokban gyakori konfliktusforrás a kommunikációs elcsúszás, azaz a félreértések, pontatlanságokból adó bakik, nézeteltérések, személetbeli különbözőségek miatti ellenségeskedések, és számos más esetek.
Ezek tisztázása a feladatom, valamint a kommunikáció alapjainak pontosítása, az együttműködések és az önérvényesítés elősegítése úgy, hogy közben ne letapossuk a másik embert, hanem mindannyian elégedetten nyugtázzuk az egymással való – bármilyen időtávra szóló – kapcsolódást.

És ez mind kommunikációról szól.

Amennyiben szeretnél jobb eredményeket elérni a sportban, vagy épp az üzleti életben, netán konfliktusként megélt emberi kapcsolataidon szeretnél javítani, kattints ide, írj, keress!

Inspiráció

Belső tűz. Hajtóerő. Ha van célod, az inspirál, és ennek köszönhetően nem tudsz nyugton ülni a seggeden, hanem felkelsz és cselekszel. Alkotsz. Sosem unatkozol. Az inspiráció az a teremtőerő, ami képes összekötni és összehangolni a kreativitást, az elméleti tudást és a tényleges cselekedeteket.

“Mindenben és mindenkiben meglátni, megérezni a hajtóerőt magad körül és ezt fel is használni. Ez az inspiráció.” – Carl Bora

Amikor inspirált vagy, bizseregsz. Lobog benned a tűz, és ellenállhatatlannak érzed magad. Ilyenkor figyelmed egy dolog megvalósítására irányul. Ezt nevezzük célnak is. Ez a kettő kéz-a-kézben jár. Mármint a cél és az inspiráció.

Nyögve-nyelve, kényszerből megvalósítani egy célt… Hát van ilyen, de tudod ilyenkor felmerül több kérdés is:

Kié volt az a cél? Te tűzted ki saját magad számára, vagy valaki rád kényszerítette?
Ha önszántadból választottad a célod, akkor miért érzed kínnak?
(Ilyenkor belső szabotázs munkálkodik benned.)
Választhatnál-e mást, ami jobban inspirál?

Én a munkám során főképp inspirálok másokat…

  • …hogy jobban érezzék magukat a bőrükben.
  • …hogy átlépjék saját belső, tudatos elme elől elrejtett szabotázsaikat.
  • …hogy megvalósíthassák a számukra valóban fontos és értékes célokat – lehetőleg felesleges kerülő utak nélkül.

Keress meg!

Amennyiben szeretnél inspiráltabb lenni, kérlek írj ITT.

Addig is minden jót kívánok!


* A SPORTLABOR Magyarország első olyan edzéstervezéssel, teljesítménydiagnosztikával és sportpszichológiával foglalkozó szervezete, amelynek célja, hogy modern eszközök felhasználásával komplex szolgáltatást nyújtson az állóképességi sportokat akár hobbi, akár verseny- vagy élsport szintjén űzők számára. Egyszerűbben: abban segít, hogy többet kihozhass magadból. Tovább >>


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg barátaiddal!
Tudod, mi az, ami nélkül zátonyra futhat nem csak a vállalkozásod, a kapcsolataid, de az egész ÉLETED is?Nézz Utána Te Is!