Ezt a bejegyzést az 5. Borvidék Félmaraton ihlette

5bvfm-kcs-rajt-01A sport az aktivitás öröméért olyan népszerű. Amikor mozogsz, amikor aktív vagy, sokszor megszűnik minden más, nem számít semmilyen gond, baj, probléma. Csak te vagy, teljesen elmerülve abba, amit épp csinálsz. A futást legalábbis én így élem meg. Persze az öröm mellett időnként komoly kihívásokat is tartogat számomra, és végső soron egy kiváló önismereti tréningre is elcsábít.

Na de…

itt van egy verseny, a Borvidék Félmaraton, ami jelentősen megváltoztatta az elkényelmesedett életemet. Nem az idei. Nem, egy évvel ezelőtt, a negyedik szekszárdi versenyen 134. helyen értem célba, ami persze önmagában nem tragédia. Sőt! Sokan örülnének ilyen eredménynek, és az idő, ami alatt teljesítettem a több, mint 23 km-es távot (2 óra 9 perc 55 mp), szintén nem szégyenletes.

Nagyon nem az.

Összetör az álmod… ha nem teszel érte

broken_nutEngem viszont sokkolt ez a verseny. Annyira, hogy feltettem magamnak a kérdést: kergessem-e még azt a gyermeteg álmot, hogy egyszer még megdöntöm a félmaratoni egyéni csúcsomat (1:17:42)? Kergessem, vagy mondjak le róla? Végleg? Hiszen, ha nem edzek, ha nem készülök a versenyekre, ha nem teszem meg nap, mint nap azokat a szükséges lépéseket, amik ezen cél eléréséhez kellenek, akkor tulajdonképp csak önmagamat szívatom, és alattomosan rombolom önbizalmamat is (úgy, hogy nem is tudok róla, észrevétlenül)… mert hát ilyen a vágyálmok tulajdonsága, melyekért nem teszünk semmit, csak vágyunk rá. Sóvárogva. Csendben összeroppantanak.

Ezért inkább jobb feladni, letenni róla, és keresni olyan célt, amit viszont komolyan vesz az ember. Vagy…

vissza is lehet térni az eredeti célhoz, és lehet azt is komolyan venni. Meg kell hozni egy döntést, majd fel kell tűrni az ingujjat, és el kell kezdeni lapátolni. Egyszerűen ki kell menni a terepre.

Én e második mellett tettem le a voksomat, és elindultam azon az úton, amire sokan azt mondták, vagy ha nem is mondták, de látni lehetett rajtuk, hogy ezt gondolják: nem fog menni. Túl a harmincon nem igazán lehet olyan erőnlétre szert tenni, meg olyan gyorsaságra, állóképességre, mint amilyen 18-20 évesen volt az ember.

Én mégis úgy döntöttem, hogy újra megközelítem az 1:20-at félmaratonon, sőt, bemegyek 1 óra 17 alá is. Erre adtam magamnak 2 évet, vagyis a célom az, hogy 2015. szeptemberében, vagy addig bármikor beállítsam az egyéni csúcsomat, de úgy, hogy legrosszabb esetben is 1 óra 16 perc 59 mp legyen az időm. Vagy ennél jobb.

A főnix felröppen

Hamvaimból kellett összekaparnom magam. A 2013-as Borvidék Félmaratonra felkészülés nélkül mentem. Hónapokig nem futottam semmit sem. Csak a verseny hetében kocogtam pár km-t. Gondoltam, hogy emlékezetből is tudom teljesíteni, hiszen korábban nagyon ment nekem a futás. Na igen, egy darabig ment a versenyen is, de végül olyan tapasztalattal lettem gazdagabb, amire nem számítottam.

A verseny előtt 1-2 nappal még azon gondolkodtam, hogy elutazzam-e Szekszárdra, vagy ne. Menjek, vagy maradjak? Tudtam, hogy nem készültem rá. Be is fizettem már hónapokkal korábban a nevezési díjat, de ez még nem lett volna ok arra, hogy ténylegesen menjek. Mégis elindultam Szekszárd felé. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez a momentum, illetve az, ami ezután ért, milyen mértékben változtatja meg az életemet.

Mert hát megváltoztatta.

Összeroppantott a hegy

Eldördült a startpisztoly (vagy csak visszaszámolás volt?) és már futottunk is. Jól ment. Lobogtam. A verseny első harmadában az első 30-ben lehettem. Tényleg jól éreztem magam. Az órán persze láttam, hogy picit gyors a tempó, de ettől függetlenül elkapott a verseny szele, és ettől a mámortól szárnyat kapva haladtam. De aztán jött a hegy. Sok is volt, meredek is, és egyszerűen elfogytam. Elfogyott belőlem az erő. Amikor már percek óta csak felfelé vánszorogtam (mert hát a tempó akkor már nagyon gyér volt), elkezdett az motoszkálni bennem, hogy megállok sétálni.

De hát én ilyet versenyen még nem csináltam sosem! – mondtam magamnak, és mentem tovább. De csak lassult, az amúgy sem gyors tempóm, és egyszer csak megálltam, és elkezdtem sétálni. Gyorsabban haladtam, mint a mellettem lévők, és jóval tempósabban, mint ha folytattam volna a “futást”. Ez volt az első sokk.

Aztán amikor jött a lejtő, meg egy pici sík rész is, összeszedtem magam, és próbáltam újra felvenni a versenytempót. De újra egy emelkedős rész következett. Ismét hadakoztam magammal (belül), hogy séta, vagy futás. Séta mellett döntöttem, mert gyorsabban haladtam. Ez szinte teljesen összeroppantott.

Úton felfelé

A kép a 2014-es Borvidék Félmaraton 17. és 18. km-e között készült, nemsokkal az utolsó előzés előtt.

A verseny után eltelt pár nap, mire megemésztettem a történteket. Komolyabban vettem a célomat, magát a futást, a sportot, a versenyekre való felkészülést. Pár hónappal később hoztam egy másik döntést is: áttértem a természetközeli futóstílusra, beszereztem egy inov-8 cipőt (jelósúznak becézem, mert hogy citromsárga), és abban már szeptemberben futottam a BB24-en (erről itt olvashatsz bővebben), ahol jelentős előrelépést tapasztaltam, és egyre közelebb kerültem a félmaratoni célhoz.

Akkor, már a BB24-en verseny után azt terveztem, hogy még 2013-ban megkísérelek 1 óra 20 percen belül futni. Erre a BBU, azaz a Bécs-Budapest Ultramaraton zárónapi félmaratonját szemeltem ki. Készültem is rá bőszen, aztán jött egy felkérés.

Segítettem, nyertem, de nem jött össze

Kaptam egy üzenetet a facebookon egyik ismerősömtől, hogy kellene segíteni egy srácnak, aki 3:20-as maratont szeretne futni. Megkérdezte, hogy bevállalom-e? Mondtam, hogy

“Nem terveztem, hogy elindulok, de szívesen segítek, és a 3:20 még megy is.”

Aztán a verseny napján találkoztam Dáviddal, aki azt mondta, hogy ez a második maratonja, és szeretne jobbat futni az előzőnél, de egy plusz feladat is vár rá: bevállalta, hogy csapatban is teljesítik a maratont, aminek ő az első tagja, és hogy az első 10-11 km-t emiatt gyorsabban szeretné futni. Ez a rész sikerült is. Jól mozogtunk mindketten, a tempó 4:10 körül volt, de még féltávnál is 4:24-es volt a részidőnk.

Megjegyzés: A teljes távon 4:44-es átlag is elegendő a 3 óra 20-as maratonhoz.

Dávid nem frissített megfelelően, és a kezdeti gyors(abb) tempó miatt is a végére eléggé felemésztette energia raktárait, így 3 óra 30 lett a maratoni ideje. Picit elkenődött, de hamar felállt belőle. Ami viszont engem illet, a 10 nappal későbbi versenyen azért még éreztem a maratoni futást, így a tervezett 1 óra 20 percen belüli félmaraton ugyan elmaradt, de így is sikerült 1:21:09 alatt teljesítenem a versenyt, ami akkor a hatodik helyhez volt elegendő.

Út a következő megmérettetésig

Hosszabb szünet után az 5. Borvidék Félmaraton következett. A szünet persze most már csak a versenyekre igaz. Az edzésmunka most megvolt. Tavaly ősszel kerültem kapcsolatba a Sportlaborral (volt CSC Kerékpáros- és Futólabor), annak vezetőjével, Fülöp Tiborral, és tőle megtudtam, hogy már Magyarországon is van teljesítménydiagnosztikai felmérés, amivel a sportoló jelen állapotát lehet felmérni, és ehhez lehet személyre szabott – céljaihoz, adottságaihoz, aktuális fiziológiai paramétereihez passzoló – edzéstervet készíteni. Ekkor kezdtem el komolyabban venni a pulzus kontroll alapú edzéseket.

Részt vettem egy diagnosztikai vizsgálaton is (ez futóknak szánt lépcsőteszt), mely során megkaptam saját pulzuszónáimat, hogy mely edzéstípusokat, milyen pulzustartományokban érdemes teljesítenem a kívánt eredmény eléréséhez. Kezdetben borzasztó volt számomra, hogy az ún. LDL (regeneráló, állóképesség fejlesztő, zsírégető) futásnál 132-es pulzus lehetett a maximum, de inkább alatta, ehhez viszont akkor nekem 6:30 és 7:00 közötti tempóban kellett futnom. Ez számomra szinte kínszenvedés volt. Míg korábban, ha elmentem futni 8 km-t, legrosszabb esetben is 38-40 perc múlva végeztem. Ezzel a módszerrel pedig 52-56 perc alatt tudtam csak teljesíteni ugyanezt a távot.

Már szóltam is az edzőmnek, meg a Sportlabor szakmai igazgatójának, hogy ez így szerintem nem oké, ez túl lassú. Azt a választ (és megerősítést) kaptam, hogy csak csináljam, jó lesz, és gyorsulni fogok. Nem igazán hittem, de csináltam, és… kérem szépen: ma már 5 perces tempóval is megy az LDL futás. ;-) Vagyis gyorsabb tempónál is meg tudom tartani az alacsonyabb pulzust.

Ehhez persze kellett a következetes, tervezett edzésmunka, kiegészítve a pulzus- és tempókontrollal. Na és maga a végrehajtás! Mert hát hiábavaló a legprofibb vizsgálat, a legprecízebb edzésterv, a legmodernebb eszköz, ha hiányzik a végrehajtás. Végrehajtott edzésmunka nélkül nem jönnek az eredmények. Mivel nem profiként futok, azaz sportolóként nem futásból élek, a mindennapi tevékenység mellé kell beiktatni a futásokat. Ez nem mindig megy könnyen. De megoldható.

Verseny előtti utolsó simítások

Május 1-je munkaszüneti nap, így már előtte szerdán elutaztunk Szekszárdra. Szállással nem volt probléma, édesanyám, öcsém és nagymamám ott élnek, így a kajával sem kellett szöszölni. Megszokott, jó ízek vártak. Megérkezés napján még elmentem futni. Alapos bemelegítés után a pályán futottam 500 és 200 métereket. Talán az első vagy a második 500-nál jártam, amikor elkezdett csöpögni az eső. Nem volt zavaró, így folytattam az edzést. Aztán arra lettem figyelmes, hogy apró jégdarabok hullanak az égből. De mivel ez sem zavart, nem álltam meg. Majd nem sokkal később, már annyira vizes voltam, hogy tulajdonképp akkor sem lehettem volna vizesebb, ha elmerülök egy kád vízben, ezért befejeztem a tervezett edzést. Aztán jöhetett a jól megérdemelt forró zuhany.

Arra mindenképp jó volt ez az edzés, hogy felkészüljek a szombati felhőszakadásra. Mert hogy a verseny idejére ezt jósolták. Erre felkészültem. De szerencsére a zuhé elmaradt.

A verseny

Ahogyan szinte minden versenyen, beálltam előre. Most ugyan nem az első sorba álltam, de tudtam is, hogy nagyon visszafogottan fogom kezdeni az elején, aztán majd vagy tartom a tempót, vagy ha még marad erőm, gyorsítok is. De mivel Szigethalom (ahol edzek, készülök) teljesen sík vidék, nem tudtam mennyire fognak megszívatni a verseny igencsak kemény dombjai.

Szintkülönbségek és tempóadatok az órámból (narancs: tempó, fehér: szintkülönbség)

Szintkülönbségek és tempóadatok az órámból (narancs: tempó, fehér: szintkülönbség)

Az elején azt éreztem, hogy a 3:50 és 4:00 közötti tempó megfelelő. Ennél gyorsabbat nem szerettem volna. Egyik volt edzőtársam (aki jelenleg is még Szekszárdon él és edz) hívott, hogy tartsak vele, de pár méteres hátrányban voltam, mert gyorsnak ítéltem a tempóját. Viszont amikor a harmadik km-nél megérkeztünk az első emelkedős szakaszhoz, tudtam tartani a tempómat annyira, hogy nemcsak utolértem az előttem lévő 5-6 fős bolyt, hanem a hegy tetejéig el is mentem mellettük. Mivel ekkor még csak öt km-en voltunk túl, még mindig nem akartam ellőni a puskaport, és nem is kívántam fokozni a tempót, csak tartani a lépést.

Aztán az első csúcs után pár méterrel bekiabált az egyik szurkoló, hogy 11. Nem értettem pontosan, ezért visszakérdeztem, hogy mit mondott:

“Tizenegyedik vagy.”

5bvfm-kcs-06

Klopfer Csaba a hátsó, fekete sapkás, sárga cipős futó

Hűűű!
Akkor átvillant az agyamon, hogy az első húszban szeretnék végezni, és ha most a 11. helyen vagyok, akkor itt esélyem van az első tízbe is beférkőzni. Ezért lefelé rá is futottam egy 3 fős bolyra. Majd az első kör (visszafutottunk a célba, ahonnan egy másik, nagyobb körre indultunk tovább) végénél már stabilan tartottam a helyem a 10-ben.

A tavalyi emelkedős – főleg a Csacskán és a Porkolábnál – komoly sétálások emlékével érkeztem az ismerős szakaszhoz. Viszont a séta elmaradt. Az órámra időnként vetettem egy-egy pillantást, és láttam, hogy az aktuális tempóm is rendben van, és az átlag is 4:10 körül lehetett. Ez pedig pont az, amit látni szerettem volna. (Az óra tökéletes kontroll és remek társ volt a versenyen.)

Az idő remek volt, bár egy picit párásabb, mint ami az ideális, a hőmérséklet pedig 17 C fok körül lehetett. A várt felhőszakadáshoz képest – meg amúgy is – kifejezetten jó futó idővolt. Csupán a 16. km környékén kezdett el esni, de az sem volt zavaró. Azokon a szakaszokon, ahol nem aszfalton, és nem betonon futottunk, ott sem volt sáros, vagy csúszós. Jobb volt. Sokkal jobb, mint amire egy nappal korábban számítani lehetett.

Érdekes élmény

A valamivel a 17. km után megpillantottam valaki, aki ott futott előttem. Nagyon meglepődtem. A tavalyi verseny nyertese, ifj. Czencz Péter, akit végül a tizenhetedik és a tizennyolcadik km között, az emelkedőn értem utol. Érdekes élmény volt, mert ő volt az egyik favorit, a verseny egyik esélyese. Én pedig őt értem utol. Innentől kezdve már csak végig kellett futnom a távot. Előttem is nagy üres tér, mögöttem is egyre nőtt a távolság. Ez volt az idei versenyen az utolsó előzésem. Itt jöttem fel a hetedik helyre, melyet a végéig tartottam is, és itt szereztem meg a korosztályos bronzérmet. (Persze ezt akkor még nem tudtam.)

Válj jobbá 39 nap alatt!

A pólóm mellkasán és a hátán is szerepelt egy logó, és egy felirat: 39 nap. Ez a 39nap.hu weblap logója, ami kifejezetten azért jött létre, hogy segítsen a futóknak jobbá válni, jobb eredményeket elérni.

Nem jönnek, vagy nem úgy jönnek az eredmények, ahogyan szeretnéd? Érzed, hogy még több van benned, és szeretnéd ezt kihozni? Szeretnél jobb időeredményt, jobb helyezést elérni?

Bármi is legyen egy ember célja, garantáltan nem fog sikerülni, ha nem tesz érte semmit. A puszta álmodozás nagyon kevés. (Ahogyan ezt korábban itt is írtam.) A “39 nap” egy csinálós program. A segítséget megkapod, hogy sikerüljön neked is, de helyetted senki más nem teheti meg azt, ami a te dogod.

A te célodat csak te tudod megvalósítani. Ha ez nincs ellenedre, nézd meg ezt: 39nap.hu

Összegzés

Az 5. Borvidék Félmaratonon 1 óra 39 perc 47 mp-es idővel az abszolút hetedik, korosztályban pedig a harmadik helyen érkeztem a célba egy igen kemény pályán, remek, futáshoz (majdnem) ideális időjárási körülmények között. Cseppet sem volt könnyű. Sem a verseny, sem az idáig vezető út. Egy biztos: a tavalyi eredményemhez képest egy év alatt 127 helyet lépte előre a ranglistán, de ezt jövőre nem tudom megismételni. :-) Cél: abszolút eredménnyel is dobogóra kerülni.

De ami ennél is fontosabb: ez a verseny számomra egy állomás volt az idei szezonban. Két fő verseny áll még előttem, meg pár felkészítő megmérettetés. Az egyik az ex-Nike, az idei évtől Wizz Air Budapest Félmaraton és a Spar Budapest Maraton. Mindkettő versenyre egyéni csúcs a betervezett. Hogy összejön-e, ez az előttem álló 4-5 hónap munkájától függ.

Ha szeretnéd nyomon követni felkészülésemet, munkámat, akkor kövesd a blogot, vagy kövess  a facebookon, twitteren! Ha pedig szeretnél te is felkészülni az előtted álló versenyekre, akkor vagy látogass el a Sportlabor oldalára, vagy csatlakozz a “39 nap” programhoz ITT!


[fblike]

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg barátaiddal!
Tudod, mi az, ami nélkül zátonyra futhat nem csak a vállalkozásod, a kapcsolataid, de az egész ÉLETED is?Nézz Utána Te Is!